naprapacs

Félelmek ti mocskos lények,

Kik a múltból eredtek

És a jelenben a fejemhez fegyvert szegeztek

Aggodalmak és hibák,

Miért kezdtek velem minden egyes nap vitát

Tisztán látás hol a helyed?

Miért nem lehet csak veled?

Önsorsrontó cselekedetek

A vállamról ideje, hogy menjetek.

Nincs más vágyam, mint a jelenben élni,

Az itt és mostban égni és élvezni.

Elfogadni annak minden hibáját,

Ahogy a múlt és eljövendő botlását.

Nem rágódni, mint egy darab gitten,

Hogy ez egyszer jobb lesz, el kell hogy higgyem.

Esélyeket kérni és kapni,

Amim van nem fitogtatni.

Amint a helyzet kicsit jobbra fordul,

Elbizakodottság lesz úrrá orvul.

Haha, én jobban csinálom nálad,

Mégsem zöldebb enyémnél a te tájad.

De a karma nem pihen és okít,

Hisz a kis győzelem is elvakít.

Nem vagyok se jobb se rosszabb mint a többi,

Ezt kéne végre a fejembe tömni.

Agresszív felnőtt és hisztis gyermek,

Utamon ti kergettek.

Kérlek titeket hagyjatok el,

Mert érdemben fejlődnöm kell.

Társam legyen az, ki tudja már, érdemes értem,

Mert életemet fejlődve élem.

Mikor megbotlok ott áll mellettem egy pohár vízzel tenyerében.

Ha kell az arcomba önti, hogy riadjak,

Vagy számba tölti, hogy higgadjak.

Ért és remél, mert lát,

Nem csak a megannyi hibát.

Kitartása meghat engem,

Mert én magam is tudom, hogy embernek születtem.

Ugyanabból az érzésből született akril kép.